website created by
orbie computers

 


KÖZGAZDÁSZ VERSENYEN JÁRTAK A SZAKKÖZÉPISKOLÁSOK


Iskolánk diákjai az idén már másodszor kapcsolódtak be a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Magyar Mágnás Egyesület által szervezett „V. Pénzmágnes–kulcs a gyarapodáshoz” címmel megrendezett versenybe. A kétfordulós, egyéni tanulmányi verseny célja a középiskolás diákok közgazdasági ismereteinek gyarapítása és bővítése volt. Megszólították az erdélyi magyar fiatalokon kívül a határon túli magyar középiskolásokat is, lehetőséget teremtve a találkozásra, egymás megismerésére. A verseny első fordulója október 27-én zajlott 50 feladatos online teszt formájában. A 228 versenyző közül iskolánk két diákja, Mészáros Viktória és Rucz Fanny is bekerült a legjobb 20 versenyző közé és meghívást kaptak a kolozsvári szóbeli döntőre.
A döntőre november 29-én került sor a Bocskai-házban, ami egyike Kolozsvár sok magyar vonatkozású műemlékének. A második forduló három részből állt: tesztkérdések, számításos feladat és esettanulmány. A kétórás tesztsor és a feladatok megoldása után a diákoknak 5 percállt a rendelkezésükre, hogy a zsűri előtt prezentálják az esettanulmány megoldását. Az estig tartó verseny a Kolozsvári Főkonzulátus dísztermében zajló álló fogadással zárult. A döntőben a legjobb három diák részesült pénzjutalomban és egy versenyző kapott különdíjat. Annak ellenére, hogy diáklányaink nem értek el helyezést, örök élményként élték meg a versenyt. Szabadidőnkben megnéztük a belváros látnivalóit, a Mátyás király emlékművet, a Szent Mihály-templomot, a Pálffy-palotát és Mátyás király szülőházát is.
Köszönjük a lehetőséget, hogy elutazhattunk. Rengeteg leírhatatlan élményben volt részünk.

Orbán Mária, felkészítő tanár