website created by
orbie computers

 


Retró est – hotelakadémiások gyakorlati érettségi vizsgája


A dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola vendéglátóipar és idegenforgalom, közismertebb nevén hotelakadémia tanulmányi szakon végzős diákjai gyakorlati érettségi vizsgájának első részére március 22-én került sor. A vizsga részét képezte egy rendezvény megszervezése és lebonyolítása.
A diákoknak egy ülőfogadást kellett megszervezni és lebonyolítani, melynek témája egy Retró est kivitelezése volt. A végzős tanulók Orbán Mária és Orosz József szaktanárok felügyelet mellett dolgoztak.
A rendezvény helyszínéül a csicsói Jolán Panzió és Étterem dísztermét választották. A diákok feladata sokrétű volt, ők feleltek a terem díszítéséért, az ételek elkészítéséért, valamint az est programjának megszervezéséért is. Amíg a picérek előkészítették az éttermi asztalokat – szigorúan retró tányérok, étkészlet, poharak felhasználásával, addig a szakácsok a konyhában tevékenykedtek.
A vendégek köszöntése után a diákok egy prezentáció keretében bemutatták a korábbi évek fontosabb történelmi eseményeit, de érdekességeket láthattunk a reklám, illetve a filmvilág, mese múltjából is. A vendégek az étteremben kiállítást tekinthettek meg különféle régi játékokból, használati tárgyakból, konyhai eszközökből. A rendezvény keretén belül retró divatbemutatót láthattunk, iskolánk diákja, László Enikő pedig énekkel repített vissza bennünket a korábbi korokba.
A programot ülőfogadás követte, ahol a végzős diákok prezentálták és felszolgálták az általuk készített ételeket.

A menü az alábbi fogásokat tartalmazta:
Hideg előétel: Hagyományos ízek – Tepertőkrém zöldségcsokorral
Leves: Tavaszi zöldségleves ízes grízgaluskával
Meleg előétel: Kapros-juhtúrós derelye tejfölkoszorún
Főétel: Kedvenc lecsós szelet jóasszony módra hagymás burgonyával
Desszert: Diós kalács nagyi titka szerint, Falusi almás pite, Mákos guba vanília sodóval.

A rendezvény nagyon jól sikerült, a visszajelzések is azt bizonyítják, hogy a vendégek nagyon jól érezték magukat. Május harmadik hetében prezentáció formájában folytatódik az érettségi vizsgájuk, ahol bemutatják az egész munkafolyamatot és a rendezvényszervezés kiértékelését.

Vízkeleti László igazgatóhelyettes