website created by
orbie computers

 


A Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziummal, Szakközépiskolával
és Szakiskolával közösen ünnepeltük október 23-át


Az utazás lehetőségét Magyarország határain túli magyar középiskoláknak hirdeti meg a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy magyarországi iskolákhoz látogassanak és ott részt vegyenek az 1956-os forradalom megünneplésében, illetve ezáltal minél több kapcsolat alakulhasson a diákok, a tanárok és az iskolák között.
Az október 23-i diákutaztatás kapcsán a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola sikeresen pályázott. Ennek köszönhetően az iskola diákjai kiránduláson vehettek részt Esztergomban és Tatabányán. Október 12-én a tatabányai Mikes Kelemen Iskolaközpont diákjaival Esztergomban megtekintették a bazilikát, a kriptát, majd körbejárták a bazilika környékét, a bátrabbaknak gyönyörű kilátásban volt részük a kilátóból. A kora délutáni órákban elutaztak Tatabányára, ahol feltérképezték a város nevezetességeit, felmásztak a Turul-szoborhoz is.
A dunaszerdahelyiek ismét egy kalandokkal teli nappal gazdagították és erősítették a tatabányai iskolával kötött barátságukat.