website created by
orbie computers

 


Olaszországi exkurzió – Caorle
2015. június 16.



        A tavalyi iskolai évben szervezett olaszországi kirándulás sikere után, illetve a diákok kérését is figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy a 2014/2015-ös tanévben is lehetőséget biztosítunk egy hasonló jellegű tanulmányi út megszervezésével. Az idei tanévben egy olyan várost választottunk lakhelyül, amely a tipikus olasz üdülővárosokkal ellentétben jelentős történelmi múlttal és emlékművekkel rendelkezik. Caorle az egyik legkedveltebb festői üdülőhely az Adriai - tenger északi partvidékén. A romantikus óvárost szűk sikátorok és pasztellszínű középkori házak díszítik. Caorle Ernest Hemingway kedvenc olasz városa, ahol több regényén is dolgozott.
        A program folyamán megtekintettük a város fontosabb szállodáit, illetve idegenforgalmi látnivalóit, mint például: Santo Stefani dóm, Harangtorony, Madonna dell´ Angelo templom, illetve a tengerparti sziklák, amelyeket „élő szikláknak” is neveznek, ugyanis művészek gyűlnek össze itt egy évben egyszer kalapáccsal és vésővel, hogy életre keltsék a sziklaszobrokat.
A második nap láthatták a diákok, hogy történelmi múlt nélkül is létezhetnek jelentős idegenforgalmi városok. Ezen a napon egy tipikus üdülőközpontba látogattunk el, ahol minden a turisták szórakoztatásáról szól, Lido di Jesolo a nagy számok vakációs városa, rengeteg a hotel, a kemping, az étterem és a pizzéria. A nap folyamán olasz specialitásokat is megkóstoltunk: tésztafélék, pizza, pármai sonka, olasz kávé, sajtkülönlegességek, zöldség (spárga, paradicsom, oliva bogyó), gyümölcsök, halfélék.
A harmadik napon Velence városát tekintettük meg, amely minden szempontból idegenforgalmi különlegesség. Velencébe hajóval érkeztünk, majd idegenvezetés formájában ismerhették meg a diákok a város fontosabb látnivalóit: Canal Grande, Santa Maria Della Salute Templom, Szent Márk Tér, Harangtorony, Szent Márk Székesegyház, Doge - Palota, Sóhajok hídja, San Giorgio Maggiore – sziget.
A kirándulás folyamán a diákok számos olyan ismerettel gazdagodtak, amit egy elméleti tanítási óra keretén belül nem igazán lehet átadni. Láthatták a fejlett Dél – Európa valódi életét, mindennapjait, szokásait, hagyományait. Mindannyian egy életre szóló élménnyel gazdagodva tértünk haza, várva a folytatást.