website created by
orbie computers

 


    A Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziummal, Szakközépiskolával és Szakiskolával közösen ünnepeltük október 23-át, Tatabánya - 2012. október 19.

2012. október 19-én a Rákóczi Szövetség által a tatabányai Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziumba, Szakközépiskolába és Szakiskolába látogatott iskolánk egy csapata.

A látogatás fő eseménye az október 23-ai forradalom ünnepi megemlékezése volt. Október 23-án a magyar nemzet egyik jelentős történelmi eseményére emlékezünk, amely magába sűrítette mindazt, amit a magyarság kívánt, amire vágyott, amit magának követelt. Október 23. - jelkép és tanítás. Jelképe a hősiességnek, tanítás arról a nemzeti egységről, amely a felkelés tüzében, egyéni és közösségi áldozatok között született. Történelmünk egész életünkön át elkísér bennünket. Az utókor feladata, hogy megőrizze és ápolja múltunk nagyjainak emlékét. Megemlékezzen az októberi forradalom nagy történelmi személyiségeiről, Nagy Imréről és a legendás parancsnokokról. De az utókor, vagyis a mi dolgunk az is, hogy megemlékezzünk azokról az emberekről, akik nem kaptak helyet a történelem tankönyveiben, de részt vettek az 1956-os eseményekben, felvállalva ezzel minden következményt és megtorlást: félelmet, emigrációt, börtönbüntetést, halálos ítéletet.

Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy a megemlékezést közösen, a Mikes Kelemen iskola diákjaival és pedagógusaival tölthettük. Az iskola a modulrendszerű oktatási szerkezetével az egyes iskolatípusok közötti átjárhatóságot biztosítja, így lehetőséget nyújt a fokozatos szintű képzésre, szakmaszerzésre, érettségire és a továbbtanulásra való felkészülésre.


A tatabányai iskola diákjaival és pedagógusaival a nap során több helyre is ellátogattunk az ünnepi műsor előtt, majd utána is.
  A délelőtt folyamán tatabányai városnézésen vettünk részt. Majd délben a tatabányai testvériskolával közösen emlékeztünk az 56-os forradalomra. Az igazgatónő, Vargáné Vojnár Katalin beszéde után diákjaink ünnepi műsorral emlékeztek a forradalom hőseire. A műsor Himnusszal kezdődött, majd köszöntő, vers és énekek hangzottak el.

A műsor után közös ebéd következett, majd jóllakottan útnak indultunk Csókakő irányába.
Csókakő vára Székesfehérvártól északnyugatra, a Vértes hegység szélén, 479 m tengerszint feletti magasságon, egy sziklaplatón épült vár. Stratégiailag kedvező fekvésű, mivel a mai 81-es út elődjét, a Gaja-patak völgyében haladó utat ellenőrizte. Ez az út volt az, amit a tihanyi alapítólevélben "hadút" - ként említettek.

Csókakő várát azért tartottuk érdemesnek megtekinteni, mert Csókakő erődítményének első írásos említése 1299-ből származik, amikor Márk fia, István alországbíró lakott benne famíliájával és szolgaszemélyzetével. Ők Anjou Károlyt támogatták a magyar trón megszerzésében, de a győztes uralkodó 1326-ban megakadályozta, hogy hatalmára veszélyes birtoktömb alakulhasson ki, a dombói és nyéki uradalmakért cserébe megszerezte tőlük. Fejér vármegye királyi ispánja töltötte be egyúttal a csókakői várnagy posztját is, ő parancsolt a várbeli népeknek és a környékbeli alávetett lakosságnak is. A várból gyönyörű panoráma tárult elénk.


A közösen eltöltött ünnep és kirándulások a két iskola pedagógusait és diákjait annyira összekovácsolták, hogy az iskola vezetői úgy döntöttek, hogy testvériskolai megállapodást írnak alá. A közeljövőben iskolánk is vendégül szeretné látni a Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola diákjait és pedagógusait.
 A jövőben minél szorosabbra szeretnénk fűzni a két intézmény közötti kapcsolatot.

Reméljük ez a közösen eltöltött nap egy hosszú és tartalmas együttműködést indított el a két iskola között.