website created by
orbie computers

 


    Karaokeverseny - 2010. november 19.

Iskolánkban 2010. november 19-én karaoke megrendezésére került sor. A fantasztikus előadások sorát Bíró Szabolcs kezdte, majd megmutatta rátermettségét Rigó Tamás is. Nagy taps fogadta az elsős, Bertók Ágnes diáklányt is. Merészségüket Hervay László és Kardos Tamás is megmutatta. Szereplésükkel nagyon sok tanuló és tanár figyelmét kivívták. Másik mulatós számmal, dallal jeleskedtek a II.C osztály tanulói, Czucz Zoltán és Nagy Gábor. Dalukat fergeteges táncmozdulataikkal egészítették ki. Bátran nekivágtak a kihívásnak az I.B osztály tanulói osztályfőnökükkel az élen. Sárközy Mónikát is meg kell említeni, hiszen ő is tarkította az amúgyis színes előadást. Nem utolsó sorban megemlítem Rajkovics Attila és Danics Roland közös előadását. Roland szájdobolt, Attila pedig saját szerzeményét adta elő.

Összegezve nagyon sikeresek voltak az előadások. A technikának és a diákoknak köszönhetően az idei karaoke műsor is színvonalas és diákközeli szórakozásnak bizonyult.