website created by
orbie computers

 


Heureka! - Magyar feltalálók a hírközlés történetében
IV. Magyar Tudománytörténeti Vetélkedő, Gúta - 2014. november 13.


„ A tudomány a vallás nélkül sánta,a vallás tudomány nélkül vak.”

(A. Einstein)


A gútai Nagyboldogasszony Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola és Gimnázium tudományok hete alkalmából 2014. november 13-án negyedik alkalommal rendezte meg a Heureka! - Magyar feltalálók a hírközlés történetében című IV. Magyar Tudománytörténeti Vetélkedőt.

A rendezvény céljul tűzte ki a közép- és alapiskolás diákok érdeklődésének felkeltését a tudományok világa iránt. Véleményünk szerint a célt sikerült teljesíteni, mert színvonalas, érdekes előadások hangzottak el.

Iskolánk diákjai, Manek Dóra (IV.K), Varga Mónika (I.M), Nagy Gábor (I.M) 2014. november 13-án tudománytörténeti vetélkedőn vettek részt Gútán. A délelőtt folyamán tudományos előadásokat hallgattak, majd ezután következett a többfordulós verseny.  Az elért eredményekhez gratulálunk!

Az előadások és a bemutatók témái:

  • Doc. Ing. Morovics László, PhD. egyetemi tanár, Anyagtechnológiai Kar, Szlovák Műszaki Egyetem, Nagyszombat - Az előadás címe: „A 3D szkennelés és a 3D nyomtatás”

  • Dr. Pukánszky Béla egyetemi tanár, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Szegedi Tudományegyetem, Szeged - Az előadás címe: „Gyerekkorok, gyerekvilágok régen és ma”

  • Ozogány Ernő villamosmérnök, tudomány- és technikatörténeti szakíró - Az előadás címe: „Tudós nők”

  • Ing. Szabó Péter PhD.egyetemi tanár, Anyagtechnológiai Kar, Szlovák Műszaki Egyetem, Nagyszombat - Az előadás címe: „A 21. század menedzsere”

  • MUDr. Balázs Ferenc kardiológus, Komárom - Az előadás címe: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd meg szívedet, mert onnan indul ki az élet!“

  • Dr. Gazda István tudománytörténész, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója - Az előadás címe: „Régi magyar tudósok és feltalálók”