website created by
orbie computers

 


Tanulmányi kirándulás 
Komárom - 2016. június 07.


Iskolánk diákjai 2016. június 7-én Komáromban kirándultak. Komárom a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál terül el. Nevezik még Észak-Komáromnak, Öreg-Komáromnak vagy Révkomáromnak is, hogy megkülönböztessék az egykori déli városrésztől.
A kirándulás fő célja az erőd megnézése volt. Előtte a város nevezetességeit tekintettük meg. Túránkat a Tiszti pavilon udvarán kezdtük. Itt található egy díszes vasrácsozatú kút, melyet a város János Szalvátor osztrák főhercegnek, a szegények adományozójának ajándékozott. Az udvaron Selye János osztrák-magyar származású kanadai vegyész, belgyógyász, endokrinológus mellszobra is megtalálható. A stressz kutatójaként szerzett világhírnevet. Komáromban nőtt fel, ezért róla nevezték el a komáromi Selye János Egyetemet és a Selye János Gimnáziumot.
Továbbsétálva elérkeztünk a városháza előtti térre, ahol Klapka György szobra áll. A tér piactérként alakult ki a 17. század második felében. Korábban egy posványos tó volt itt, a város akkori keleti kapujánál. Ma a város legismertebb pontja, északi oldalán áll a városháza épülete, nyugatról a Zichy-palota, keletről a rendelőintézet épülete, délről a 19. században épült egyemeletes polgárházak övezik.
Komárom a szlovákiai magyar kultúra egyik legfontosabb központja, 1952 óta itt működik a Jókai színház. A színház előtt lefényképezkedtünk Kaszás Attila egész alakos szobrával.
Következő nevezetesség a barokk stílusban épült Szent András-templom volt, mely a Duna Menti Múzeum épületével szemben található. A Duna Menti Múzeum a szlovákiai magyar kultúra egyik legfontosabb központja, egyben Szlovákia leggazdagabb római kori gyűjteményével is büszkélkedhet. A múzeumban rendszeresen tartanak hangversenyeket és képkiállításokat. Itt található a Jókai Egyesület 40 ezer kötetes könyvtára is. A múzeum előtt látható Jókai Mórnak, Komárom híres szülöttének egész alakos ülőszobra. A Zichy-palotába érve megismerkedtünk a város legújabb nevezetességével, az Európa-udvar építészeti stílusaival. A tervezők célja az volt, hogy a különböző európai országok jellegzetes építészeti stílusát adják vissza az udvar egyes épületei. Az épületeken kívül szemet gyönyörködtető érdekesség az egyes szobrok: I. Istvánról, Gizella királynéról, Szent Lászlóról, IV. Béláról, Luxemburgi Zsigmondról, Mária Teréziáról, valamint Európa védőszentjeről.
A nap fénypontjaként elérkeztünk az erőd bejáratához, mely az első szlovákiai magyar nyelvű egyetem, a Selye János Egyetem mellett található. Komárom legfőbb nevezetessége a várost körülölelő erődrendszer, amely szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján. Idegenvezetőnktől sok érdekességet megtudtunk, többek között azt, hogy a várat sohasem tudták bevenni. A vár bevehetetlenségének jelképe a Kőszűz, melyen olvasható a Nec arte, nec marte felirat, vagyis Sem csellel sem erővel.
A nap végén elfáradva, teli élményekkel tértünk haza.