website created by
orbie computers

 


Fergeteges diákbál a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában


    Idén harmadik alkalommal szervezett diákbált a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Diákönkormányzata. A szervezők minden apró részletre odafigyeltek, ezért már hetekkel korábban folytak az egyeztetések. Fehér Laura, a Diákönkormányzat elnöke és Kovács László a Diákönkormányzat alelnöke fáradságot nem ismerve csapatukkal mindent megszerveztek és előkészítettek.
       A közel százötven személyes bálon a diákság mellett iskolánk tanárai is részt vettek. A diákbált az iskola vezetősége és a Szülői Szövetség mellett tanárok, valamint vállalkozók és civil szervezetek is támogattak. Nekik köszönhetően rengeteg tomboladíj gyűlt össze. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a felajánlásokat! Ebben az évben a Szülői Szövetség díja egy színes televízió volt, melyet kizárólag iskolánk diákjai közt sorsolt ki Vida Aranka, az iskola igazgatója.
     Február 5-én a diákok feldíszítették az iskola tágas auláját, valamint a farsang jegyében terítették meg az asztalokat. A fergeteges zenét Sándor Denisza és Jánoska Tibor biztosította. Kicsit szakítva a hétköznapok megszokott ütemével, diák és tanár együtt szórakozott. A bál félig-meddig batyubál volt, hiszen a vacsora biztosítva volt, a további harapnivalót mindenki hozta magával. A hajnalig tartó tánc és mulatozás is azt bizonyította, hogy iskolánk III. diákbálja nagyon jól sikerült.

Vízkeleti László

igazgatóhelyettes