website created by
orbie computers

 


    Budapest - 2012. június 18-19.

Az idegenforgalmi szakon tanuló első osztályos diákok kétnapos osztálykiránduláson vettek részt Magyarország fővárosában, Budapesten. Az első közös utazásra nagy várakozással készülődtünk, amely a lehető legjobban sikerült. A csapat élményekkel telve tért haza, az osztály még az eddigieknél is jobban összekovácsolódott, megismerték egymást.

Akét nap alatt rengeteg érdekességet, nevezetességet láttunk, sok ismerettel gazdagodtunk. A kirándulás első napján megtekintettük a Citadellát, a Budai várat és a Halászbástyát. Délután érkeztünk a szállásra, amellyel mindenki elégedett volt. Az este egy kellemes sétát tettünk a városban, majd a szálláshelyünkön, a teraszon beszélgetve élveztük a nyüzsgő város fokozatosan csendesülő világát. A második napon a nevezettességek sorát a Hősök terén folytattuk, majd az Andrássy úton sétálva olvadtunk be a pesti élet forgatagába. Az idegenforgalmi szakos diákok beszámolókkal készültek Budapest történelméről, illetve a város látnivalóiról, amelyet mindenki képességeihez mérten elő is adott. A hazafelé vezető úton egy bevásárlóközpontban is megálltunk, ahol mindenki megvehette a családnak szánt kisebb emléktárgyakat, ajándékokat. A két nap összességében nagyon jól sikerült, az idő kegyes volt, a program kellőképpen érdekes.